Weboldalt készítette: Websafe IT Security Kft. X

Milyen felvételi eredménnyel kerülnek be a gyerekek erre a szakra?

Erre a képzésre elsősorban a tanulásban motivált  felsőoktatásba készülő tanulókat várunk. Nyelvi előkészítőre jelentkező tanulók magyar nyelv, illetve idegen nyelv tantárgyi eredménye legalább közepes, a két év összesített tantárgyi átlaga pedig legalább 3,8 kell legyen.

Hogyan biztosítják tanulóik részére a sikeres nyelvvizsgára való felkészítést?

Tanulóink részére a nyelvi előkészítős évben heti 18 órában 4-5 tanár szoros szakmai együttműködésben minden készséget fejlesztve készíti fel a diákokat. Szervezünk próbanyelvvizsgákat és az EuroExam Nyelvvizsga Központ partneriskolájaként célirányos felkészítő anyagokkal dolgozunk. 

Az iskola úgy hirdeti, hogy támogatja az élsportolókat. Miben nyilvánul ez meg a mindennapokban?

Az iskola és a sportklubok folyamatosan egyeztetnek és ez lehetővé teszi, hogy a gyermekek edzése és rendje megfelelően össze legyen hangolva. Az edzések és a meccsek idejére a sportolók hivatalos egyesületi kikérővel , igazoltan vannak távol. Az elmulasztott tanórák tananyagának pótlásában szaktanáraink és kollégiumi nevelőink segítenek. A sportklubok megbízott képviselői a KRÉTA naplón keresztül folyamatosan figyelemmel kísérik a gyerekek tanulmányi előmenetelét, ill. hiányzásait.

Gyermekem sportolóként ugyanazt az étrendet kapja, mint a többiek?

Nem, külön odafigyelünk a megfelelő ellátásukra.

Mit jelent a felvételi elbeszélgetés?

Iskolánk tanárai, vezetősége szeretné megismerni leendő diákjait, ennek érdekében ezen a személyes találkozón megkérdezzük őket napirendjükről, tanulási szokásaikról, hobbijaikról, jövőbeli terveikről. Ezen alkalmakkor természetesen arra is lehetőség van, hogy a leendő diák, ill. kísérője feltegye kérdéseit iskolánkkal, képzéseinkkel kapcsolatban.

Mennyi ösztöndíjat kap gyermekem, mikortól, mitől függ, hogy mennyit?

A technikusi képzés ösztöndíja szeptember 1.-től jár. A tanév 1. ösztöndíját október 15.-én kapják meg a szeptemberi ösztöndíjjal együtt. A technikusi képzés ösztöndíjának összege a tanév első napján megállapított minimálbér 5 %-a, ebben a tanévben ez 8050 Ft/ hó. Az ösztöndíj a nyári hónapokra is jár. Amennyiben a tanuló hiányzása eléri a 6 igazoltalan órát, abban a tanévben a tanulónak nem jár több ösztöndíj.

Gyermekem a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság által igazolt dyslexiával, dyscalculiával, dysgraphiával jelentkezhet–e Önökhöz? 

A sportedző technikusi képzésre csak olyan diákot tudunk felvenni, aki matematikából és magyar nyelvből nincs felmentve a tantárgy értékelése alól, felmentési javaslatában csak részleges felmentés szerepel, tehát érettségiznie kell belőle.

Az iskola úgy hirdeti, hogy támogatja az élsportolókat. Miben nyilvánul ez meg a mindennapokban?

Az iskola és a sportklubok folyamatosan egyeztetnek és ez lehetővé teszi, hogy a gyermekek edzése és rendje megfelelően össze legyen hangolva. Az edzések és a meccsek idejére a sportolók hivatalos egyesületi kikérővel , igazoltan vannak távol. Az elmulasztott tanórák tananyagának pótlásában szaktanáraink és kollégiumi nevelőink segítenek. A sportklubok megbízott képviselői a KRÉTA naplón keresztül folyamatosan figyelemmel kísérik a gyerekek tanulmányi előmenetelét, ill. hiányzásait.

Gyermekem sportolóként ugyanazt az étrendet kapja, mint a többiek?

Nem, külön odafigyelünk a megfelelő ellátásukra.

Mit jelent a felvételi elbeszélgetés?

Iskolánk tanárai, vezetősége szeretné megismerni leendő diákjait, ennek érdekében ezen a személyes találkozón megkérdezzük őket napirendjükről, tanulási szokásaikról, hobbijaikról, jövőbeli terveikről. Ezen alkalmakkor természetesen arra is lehetőség van, hogy a leendő diák, ill. kísérője feltegye kérdéseit iskolánkkal, képzéseinkkel kapcsolatban.

Mennyi ösztöndíjat kap gyermekem, mikortól, mitől függ, hogy mennyit?

A technikusi képzés ösztöndíja szeptember 1.-től jár. A tanév 1. ösztöndíját október 15.-én kapják meg a szeptemberi ösztöndíjjal együtt.  A technikusi képzés ösztöndíjának összege a tanév első napján megállapított minimálbér 5 %-a, ebben a tanévben ez 8050 Ft/ hó. Az ösztöndíj a nyári hónapokra is jár. Amennyiben a tanuló hiányzása eléri a 6 igazoltalan órát, abban a tanévben a tanulónak nem jár több ösztöndíj.

Gyermekem a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság által igazolt dyslexiával, dyscalculiával, dysgraphiával jelentkezhet–e Önökhöz?

A rendész technikusi képzésre csak olyan diákot tudunk felvenni, aki matematikából és magyar nyelvből nincs felmentve a tantárgy értékelése alól, felmentési javaslatában csak részleges felmentés szerepel, tehát érettségiznie kell belőle.

Mit jelent a felvételi elbeszélgetés?

Iskolánk tanárai, vezetősége szeretné megismerni leendő diákjait, ennek érdekében ezen a személyes találkozón megkérdezzük őket napirendjükről, tanulási szokásaikról, hobbijaikról, jövőbeli terveikről. Ezen alkalmakkor természetesen arra is lehetőség van, hogy a leendő diák, ill. kísérője feltegye kérdéseit iskolánkkal, képzéseinkkel kapcsolatban.

Mit takar a fizikai felvételi? Mit várnak el a gyerekektől?

A gyerekek általános kondícióját mérjük fel felüléssel, fekvőtámasszal, és függeszkedéses gyakorlatokkal. Az iskolai minimumszint a bekerülési határ, ez egy perc alatt legalább 25 felülést, 30 másodperc alatt a lehető legtöbb fekvőtámaszt, és min. 15-20 másodperces függeszkedést jelent.

Mennyi ösztöndíjat kap gyermekem, mikortól, mitől függ, hogy mennyit?

A szakképző iskolai képzés ösztöndíja szeptember 1.-től jár. A tanév 1. ösztöndíját október 15.-én kapják meg a szeptemberi ösztöndíjjal együtt. A szakképző iskolai képzés ösztöndíjának összege a tanév első napján megállapított minimálbér 10 %-a, ebben a tanévben ez 16.100 Ft/ hó. Az ösztöndíj a nyári hónapokra is jár. Amennyiben a tanuló hiányzása eléri a 6 igazoltalan órát, abban a tanévben a tanulónak nem jár több ösztöndíj.

Gyermekem a Szakértői és Rehabilitációs Bizottság által igazolt dyslexiával, dyscalculiával, dysgraphiával jelentkezhet–e Önökhöz?

A szakképző iskolai képzésre felvételt nyerhetnek azok a gyerekek is, akik a Szakértői Bizottság javaslata alapján részleges vagy teljes felmentéssel rendelkeznek matematika, magyar nyelv tantárgyakból, de feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a sikeres szakmai vizsga letételéhez ezekre a kompetenciákra is szükségük van. Nem menthetők fel idegen nyelvből, mert az kötelező része a szakmai vizsgájuknak.