Lelkesen és hatalmas erőbedobással készülnek a fürediek.
Az V-VI.korcsoport, vagyis a középiskolások számára szervezett versenyen 8 csapat méretteti meg magát. Érkeztek együttesek Békéscsabára Bács – Kiskun,Veszprém, Szabolcs- Szatmár- Bereg, Békés és Pest megyéből is. A fürediek 12 versenyzővel érkeztek.
A csütörtöki hosszú út után sorsolás döntötte el a helyszínen, hogy ki kivel méretteti meg magát, ezután az ünnepélyes megnyitó, majd a vacsora következett. A versenyek holnap, azaz pénteken indulnak.
A sorsolás eredményeképpen a Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium,Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, a budapesti Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium,Kollégium,Könyvtárral, a Kecskeméti Katona József Gimnáziummal és a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziummal került egy ( „B” ) csoportba, vagyis velük mérkőzünk meg a következő napokban.
Pénteken 11:30-kor csapatunk a Kecskemét ellen, délután 5 órakor a Nyíregyháza ellen küzd majd, szombaton délelőtt 9:30-kor pedig a budapesti együttes lesz az ellenfelünk.
Résztvevők: Lovász Kinga, Schneider Vanessa, Horváth Sára, Simon Réka, Jacsó Borbála, Gazsó Szofi, Miona Dimitric, Krakoczki Csenge, Mayerhoffer Hédi, Egri Boglárka, Tokos Eszter, Darvasi Rebeka.
Edzők: Kormos Mihály, Lelkes Gábor.
Erőnléti edző: Papp Zsófia.