Weboldalt készítette: Websafe IT Security Kft. X

COVID közlemény – 2020. szeptember 14.

Kedves Szülők!

Egy végzős diákunk pozitív teszteredményt mutatott. A tisztifőorvossal egyeztetve ilyenkor a következők történnek:

A fő szabály az, hogy a teszt mintavétele előtti két napot (09.10.-én csütörtöki napon volt a teszt) kell kontaktkutatás (érintettségvizsgálat) alapján feltérképezni és megállapítani, kik kerültek szoros kapcsolatba az érintett diákkal (ebben az esetben tehát kedden és szerdán).

Így a 12. G és a 12.R osztályok részére az Operatív Törzs mai határozata alapján visszavonásig digitális oktatás kerül bevezetésre.

Akik tünetet mutatnak (ld. a honlapunkon megtalálható járványügyi nyilatkozat 4. pontjában szereplő tünetek), kérjük, az intézményt ne látogassák, és tüneteiket azonnal jelezzék osztályfőnöküknek.

A többi évfolyamon pedig a szabályok szigorú betartása mellett további intézkedésig a normál oktatási rend szerint tanítunk. Hálásak lehetünk minden diákunknak és a tanári karnak is, hogy eddig mindenki betartotta ezt a keretrendszert! Azt kérem Önöktől, hogy ezeket beszéljék át gyermekeikkel, hogy erősödjék bennük is a szabálykövetés felelőssége, illetve hogy helyes információk alapján lehessenek tájékozottak – iskolánk is ezt erősítik bennük.

Bármi történjék is, akár itt az iskolában, akár otthon, vagy a munkahelyen, Szent Benedek atyánk Regulájának egy mondata pont ilyenkor sokat segíthet: „Isten irgalma felől soha kétségbe ne ess!”

Köszönöm!

Komáromi Móric
Igazgató